Linkek
Hirdetés
Belépés

'9', 'height' => '9')); ?> Sikeres hétvége

Tóth Tamás 24. lett az Egyetemi Triatlon Világbajnokságon!

A kétévente esedékes Egyetemi Triatlon Világbajnokságot idén Európa egyik legrégibb egyeteme, az Universitat de València szervezte, 2010. május 29-31. között. Spanyolország keleti partjain az öt földrész 37 országának 146 hallgatója vetette magát a habokba, tekert a sík pályán 45 km/h átlagot és futott a tűző napon. Tóth Tamás (ELTE) a 24. helyen ért célba.
A fiúk az egyre növekvő melegben, de szintén neoprénben szaladtak be a homokpadokkal tűzdelt tengerbe, leúszták az 1500 méteres kötelező gyakorlatot, és a szokatlanul hosszú, 400 méteres depó-futás után az első három bolyban vágtak neki a 40 kilométeres kerékpározásnak. Itt a növekvő boly lassan mindenkit összeszedett – leszámítva két szökevényt, akik végül épp tízen belül értek be –, és a döntés a futásra maradt. Az első nagy bolyban Tóth Tamás a későbbi győztes mögött mindössze 4 másodperccel vághatott neki a 10 kilométeres utolsó számnak, végül ő lett a fiúk között a legjobb magyar 1:46:51-es idővel (3,1%-kal lemaradva).

Csomor Erika 2. St. Pöltenben!

Csomor Erika mindössze 0,2 másodperccel lemaradva, 2. helyen végzett a féltávú triatlonversenyen.

Eredmények

1 Vanvlerken, Yvonne 6/2/1 32/W-PRO 00:29:04 02:27:08 01:18:51 04:18:56
2 Csomor, Erika 5/3/2 37/W-PRO 00:28:59 02:27:39 01:17:39 04:18:56
3 Thürig, Karin 12/1/3 38/W-PRO 00:33:37 02:18:34 01:23:45 04:21:34

Kovács Gábor, Straub Róbert és Zsiros Mihály a 7. Generali Duna-parti Futógálán versenyzett:

Régi-új győztesek, közel 3000 résztvevő és kiváló idő. Ez volt a 7. Generali Duna-parti Futógál Kellemes tavasz végi időjárás és csodálatos dunai panoráma fogadta szombaton délután a 7. Generali Duna-parti Futógála résztvevőit. Az eseményre 2850-en jöttek el, hogy sportolva vegyék birtokukba a Pesti alsó rakpartot.Késő délután, remek időben rajtolt az 5 és a 10 kilométeres táv mezőnye is.
5 kilométeren Kovács Gábor 3., Straub Robi pedig a 6. helyet szerezte meg.
A leghosszabb távon indulók egészen a közgazdaság-tudományi egyetem épületéig futottak, majd ott fordultak vissza az Újpesti alsó rakparton lévő cél felé. A férfiaknál a T-Home Vivicittát is megnyerő Zsiros Mihály gyakorlatilag üldözők nélkül, simán nyerte a versenyt. A 7. Generali Duna-parti Futógála az eredményhirdetésekkel a kora esti órákban fejeződött be.

Eredmények

2010.05.29. - 7. Generali Duna-parti Futógála - 5 km

1 Dani Áron 1991 HUN  Budapest F 3633 00:15:55 00:15:55
2 Pelsőczy Attila 1983 HUN  Budapest F 3761 00:15:59 00:15:58
3 Kovács Gábor Ádám 1989 HUN  Budapest F 3235 00:16:11 00:16:08
4 Gyurcsó Gergő 1988 HUN  Budapest F 3635 00:16:28 00:16:25
5 Steib Péter 1980 HUN BHSE Szigetszentmárton F 3608 00:16:36 00:16:34
6 Straub Róbert 1991 HUN  Érd F 3279 00:16:51 00:16:47

2010.05.29. - 7. Generali Duna-parti Futógála - 10 km

1 Zsiros Mihály 1986 HUN Budaörsi DSE Budapest F 678 00:32:03 00:32:03
2 Csere Gáspár 1991 HUN BEAC Budapest F 855 00:33:42 00:33:42
3 Kustos Szabolcs 1980 HUN Vasas Humansoft Budapest F 168 00:34:10 00:34:09





Forrás: futanet.hu, triatlon.hu

Módosítás: (2010. június 02. szerda, 10:09)

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés